5. fejezet - MAJDNEM elkésve

(Sziasztok, drága yaoisták. :3 Ezer elnézést kérek a milliónyi szünetért, egyszerűen nem tudtam megoldani, hogy szánjak időt rá, de az én "speciális" módszeremnek hála, sikerülni fog, és hetente, rosszabb esetben kéthetente jelentkezem új részekkel. c: Íme egy kis bevezető, hogy újra ráhangolódhassak erre az egészre. Sőt, nem csak én, ti is. ^^ Egy icurka-picurka spoilert hadd engedjek meg magamnak: A következő részben forróbb vizekre evezünk ezzel az édes kis párocskával, utána pedig a szöszi-vöri duó mutatja meg, mit tud. :3 Jó szórakozást! ^^)

MAJDNEM elkésve

- Armin, nekem el kéne mennem... - léptem ki a szobám ajtaján, de megtorpantam, amikor megláttam a tesómat a kanapén fekve. - Úristen, mi lelt téged?! Mindjárt meghalsz!

- Nem érzem valami jól magam. - beszélt zombi módon falfehér arccal.

Evett valamit? Megitta a WC tisztítót? Lealázták a játékban? Vírus? Elment a net? Nem tudom... És nem úgy néz ki, mint aki tudna valamit mondani. 

- Várj, elszaladok a gyógyszertárba. - mondtam gyorsan, azt hiszem felvásárolok mindent, hátha valami hatni fog. Oké, megölni ötezer gyógyszerrel nem szeretném, de az alap dolgok legyenek itt. - Egyél valami édeset, nehogy azért rohanjak, mert leesett a vércukorszinted.

Magamra kaptam a cipőim is, és egy gyors Majd jövökkel be is zártam az ajtót magam után. Armin mindig jókor időzít. Mindegy, megveszem a gyógyszereket, aztán megyek a parkba. ... Na de miért van egy kilóméteres sor a gyógyszertár ablakainál, és miért álk mindegyik csak idős emberekből?! "Nem hiszem el... Azt hiszem írnom kell Kentinnek, hogy ez eltart egy darabig... " - gondoltam, és már nyúltam is a zsebembe, hogy SMS-t tudjak küldeni, de...

...Otthon maradt a mobilom.

Vissza szerettem volna fordulni, de már ketten is álltak mögöttem...Azt hiszem, minden negyed óra számít, úgyhogy maradnom kell, más gyógyszertár nincs a közelben. Már nagyjából húsz perce hallgattam a rádiót és vártam, hogy sorra kerülhessek, amikor megindult előttem a sor. Á, a fiatalabbik gyógyszerész a csere! Abban a szent pillanatban legszívesebben odarohantam volna megölelgetni a középkorú hapsit, de uralkodnom kellett magamon. "Bírd ki, Alexy! Már csak kevés kell! Bedobod a házba a gyógyszereket, utána pedig mehetsz Kentinhez, hogy egy csodálatos napot tölthessetek együtt!" - mondogattam, és olyan szinten elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy én következem. Megráztam a fejem, kértem pár gyógyszert a lehető leggyakoribb tünetekre, majd spuriztam is hazafelé.

Izzadni vagy nem izzadni, ez itt a kérdés -, mivelhogy akármennyire is igyekezni szerettem volna, nem akartam Kentint elriasztani bizonyos testszagokkal... Maradtam a közepes tempónál.

- Alexyyy! - kiáltotta valaki a nevem, úgyhogy oldalra néztem, a velem szembeni járdán pedig Rosát pillantottam meg, akit még az autó sem érdekelt, gyorsan átfutott, majd az elé az üzlet elé húzott, ahol épp nézelődött. - Vészhelyzet van, segítened kell! - nyitotta ki máris az ajtót, majd sietve beköszönt.

- De Rosa, nekem haza kéne mennem...

- De nem tudok dönteni, Alexy! Ez tényleg fontos! Ma randim lesz Leighttel!

"Hát nekem is az lesz, mégis itt álldogálok gyógyszerekkel a szatyromban." - vágtam rá gondolatban, de valójában csak egy zavart pillantásra futotta. -...Melyik ruhák kellenének? - sóhajtottam, ő pedig boldogan mutogatta is őket. - Legyen ez. - mutattam a lilára gondolkodás nélkül, és már tettem is egy lépést hátra.

- De túl kivágott!

-...Akkor legyen a másik. - lestem a kékre.

- De ennek meg nem annyira tetszik a színe!

"...Akkor mégis miért akasztotta le őket?"

- Rosa, tényleg sűrgős...Armin rosszul van, és gyógyszert kell vinnem neki.

- Rosszul van? - kérdezett vissza a lány. - Miért nem ezzel kezdted?

"Próbáltam..."

- Armin, itt van! - futottam a kanapé felé úgy, hogy majdnem elestem a saját lábamban. - Vigyázz magadra, ne halj meg, amíg vissza nem jövök!

Azt hittem, szó szerint megcsókolom a füves kutyaszaros talajt, mikor a parkba értem délután négyre. Én még ilyen kört soha életemben nem tettem, főleg nem azért, hogy találkozhassak valakivel.

"Ott van Kentin!" - kiáltottam fel magamban, mikor megláttam a srácot a parkban, amint épp egy...lánnyal...beszélget.

"Mióta lehet itt? Nem hiszem, hogy olyan sokat késtem... Talán pár percet... Akkor nem is várja, hogy megjelenjek? ...Végül is tényleg nincs értelme. Megcsókolt, és ilyet nem tesz akárkivel...Akkor miért érzem mégis olyan hülyén magam?"

 Kentin...Valóban szeret engem? Nem olyan típus, aki csak szórakozásból tenne ilyet. Ráadásul egy másik sráccal...Erről mi a véleménye? Nem zavarja? Egyáltalán? Mit vondol, mit szólhatnak ehhez mások? És meddig lenne képes elmenni értem? Nyílvánosság előtt is képes lenne kimondani bármit, amit eddig nekem mondott?

És észrevett.

Intett egyet mosollyal az arcán. Szeretem ezt a mosolyt. Őszintének tűnik.

A lány már rég az ellenkező irányba tartott, a barna hajú fiú pedig elém állt, ezzel testem nagy részére árnyékot vetített. Köszönt, a hangja is kellemes volt, jól esett.

- Szia. - köszöntem vissza, és rámosolyogtam.

-...Minden rendben? - hajolt lejjebb, így a tekintetünk találkozott.

Nyomban elöntött a forróság.

- P-Persze! Minden a legnagyobb rendben! - vágtam rá. - Miért ne lenne?

- Furcsa volt, hogy nem pirultál el, amikor megláttál... - mondta, miközben félrepillantott, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá, füstölgő vérvörös fejjel.

- MIIIII?!

- Bocs... - röhögött. - Csak már hiányzott. Éreztem, ahogy összeér a karunk, ahogy közelebb állt mellém, és észrevehetetlenül megfogta a kezem. - Mehetünk? - kérdezte, én pedig alig hallottam ezt meg a szívem dübörgésétől. Zavartan, de bólintottam, és elindultunk életünk legelső randijára.